RIPORTOK


Riport: Nemes Dénes 2010.04.07.

Név: Nemes Dénes
Kor: 35 év
Lakhely: Kecskemét
Státusz: Sofőr
Autó: Jeep Wrangler
Civilben: Vállalkozó

1. Milyen megfontolásból és mikor kezdtél foglakozni versenyszerűen az off road-al?

2005-ben vásároltam az első terepjáróimat üzleti célból. Saját területemen építettünk egy kis akadály pályát, ahol csapatépítő jellegű autózásokat szerveztem. Még akkor nem igazán voltam tisztában az off road-al.2006-ban látogattunk el az akkor induló Bács Trophy néhány versenyére, majd 2007 –ben a soltvadkerti terepjárósokhoz csapódva már el is indultunk egy-egy versenyen. Nagyon kellemesen csalódtam mikor megtapasztaltam, hogy milyen is egy igazi off road verseny. Teljesen civilként csöppentünk bele ebbe dologba, és hazudnék ha azt mondanám nem voltak előítéletim. Viszont a tapasztalok teljesen megleptek minket. Egy hihetetlen jó közeg fogadott, ahol mindenki beszél mindenkivel, segítenek egymásnak az emberek, és kulturált szervezett körülmények között hódolnak kedvenc hobbyjuknak. 2008-2009-ben aztán már teljes idényt mentünk a bajnokságban.

2. Mondanál néhány szót a versenyautóról? Esetleg az ezt megelőzőekről?
Ez egy Jeep Wrangler, amit Soltvadkerten építettek és építenek azóta is számomra. Most már azért kezd versenyautó formát ölteni,beleköltöztek olyan dolgok(diffizár, csörlő, sarokfék) amiknek még a nevét sem tudtam néhány éve kimondani. Lassan oda jutunk,hogy megtanulom használni is őket. Számomra ez fantasztikus dolog, mert ezelőtt tényleg csak civilben autóztam.

3. Ki ül a „jobb egyben/bal egyben”?
A navigátorom a Drága feleségem, Nemes Henriett, aki civilben katonatiszt és roppant kemény csaj. Pont oda való a jobb egybe…

4. Milyen kategóriában versenyzel, és készülsz-e válltani valamilyen irányban?
A két normál kategóriás idény után , a szabályok módosítása miatt, 2010-ben már profi kategóriában megyünk. Nagyon új dolog ez számunkra, az első versenyen például a tavalyi extrém speciál egy részét kaptuk, amibe tavalyi még belenézni sem mertünk…2-3 év még biztosan ebben a kategóriában telik el.

5. Mit vársz ettől az évtől?Tervek?Fejlesztések?
Természetesen dobogóra szeretnénk állni. Ez nagyon nagy cél, de úgy gondolom a csapatban benne van egy ilyen előkelő helyezés. Ha technika is így akarja talán sikerülni is fog. Távlati tervek? Természetesen az extrém kategória :))

6. Eddigi legjobb eredményeid?
2009 Bács Trophy Normál Nagy kategóriában az összetett VII. hely lett a miénk. Az első 10-ben lenni egy ilyen sok autót felvonultató bajnokságban, szerintem nem rossz teljesítmény. Az idén profiban megyünk, meglátjuk mi lesz, de ennél csak jobb lehet :))

7. Meddig szeretnéd folytatni ezt a sportot?
Egy nagyon jó kis közösségbe kerültünk, amihez foghatót még nem tapasztaltam a technikai sportok terén. Remélem még nagyon sokáig itt lehetünk.Számunkra a Bács Trophy AZ OFF ROAD. Itt szeretném megköszönni Hirsch Joci,Döme,Tóth Zsolti Barátaimnak az önzetlen segítségüket, és hogy befogadtak minket a csapatukba. Elismerés a rendezőknek akik ilyen színvonalon képesek inmár 5.éve csinálni ezt a versenysorozatot. Szóval ameddig bírjuk biztos itt leszünk!

További sok sikert kívánunk.
Bács Trophy Team 2010-04-07

--Aticar--

   
Riport: Dombi József 2010.02.22.
Profil:

Név:
Dombi József
Kor: 42 év
Lakhely: Tiszakécske(Bács-Kiskun)
Státusz: Sofőr
Autó: Pajero
Civilben: Csőszerelő-vállalkozó

1. Milyen megfontolásból és mikor kezdtél foglakozni
versenyszerűen az offroad-al?

2006-ban a tiszakécskei verseny rendezésekor kerültem közelebbi kapcsolatba ezzel a sporttal, mint külsős segítő. Ekkor láttam először ilyen autókat, egyet ki is próbálhattam, és „benzingőz rögtön megcsapott”. Megtapasztaltam mire képes az ember és a technika együtt, milyen akadályokat képes leküzdeni.

2. Mondanál néhány szót a versenyautóról?
Esetleg az ezt megelőzőekről?

Ez az első versenyautóm.2008 tavaszán került hozzám, már ebben az állapotában. Ez egy rendszámos kocka Pajero, de előtte is használták már versenyzésre. A spirálrugós hátsó híd, és a kapcsolható hátsó zár miatt döntöttem mellette. Ez egy kész autó volt, úgy gondoltam, ez jó kihívás lesz, nekünk kell felnőni az autóhoz…

3. Ki ül a „jobb egyben/bal egyben”?
A navigátorom a fiam, Dombi Zsombor. Még az autóvásárlás előtt el volt döntve ez a felállás, ami aztán a versenyeken is igen jól működött. Ez különösen jó dolog számomra, hogy a fiammal versenyezhetek. Ő most 15 éves,talán később helyet cserélünk :)

4. Milyen kategóriában versenyzel, és készülsz-e válltani
valamilyen irányban?

Normál kategóriában versenyzünk, és itt nagyon jól érezzük magunkat.1.5 év versenyzés után korai lenne még a profi kategória felé kacsingatni. Tanuljuk az autót, ami talán még többet tud mint mi, ha ez a kettő majd közeledik, és igazán kiismerjük a technikát, talán jönnek az eredmények is.

5. Eddigi legjobb eredményeid?
A 2009-es év volt az első teljes évünk a Bács Trophy Bajnokságban. Az összetett
VI. helyen zártunk.

6. Mit vársz ettől az évtől? Tervek? Fejlesztések?
Nagy változások nem lesznek. A technika kész, csak üzembiztossá szeretnénk tenni. Az eredményesség szempontjából, pedig minél többször a dobogón, vagy annak közelében végezni.

7. Meddig szeretnéd folytatni ezt a sportot?
A versenyek hangulata, az emberek, a küzdelem, mind nagyon jó dolgok amit csak „belülről” lehet igazán átélni. Nagyon jól érezzük magunkat ebben a közegben, amíg az anyagiak engedik biztos folytatjuk.

Köszönjük szépen, további sok sikert kívánunk:

Lejegyezte: --Aticar--
Bács Trophy Team 2010-01-25
   
Riport: Nagy Zoltán 2010.01.25.
Profil:

Név:
Nagy Zoltán
Kor: 30 év
Lakhely: Kocsér (Bács-Kiskun)
Státusz: Sofőr
Autó: Uaz
Civilben: Autószerelő

1. Milyen megfontolásból és mikor kezdtél foglakozni versenyszerűen az off road-al?
Mint nagyon sok más embert ebben a sportágban, engem is Somogybabod „fertőzött” meg még 2001-ben. Ezután évekig jártunk oda nézőként, majd 2005-ben eljött az idő, és megvettem ezt az UAZ- t amivel a mai napig versenyzek.

2. Mondanál néhány szót a versenyautóról?Esetleg az ezt megelőzőekről?
Ez egy széria közeli Uaz,az első versenyautó amit használok. A szabályoknak megfelelően csak néhány dolog van ami nem gyári. Ezek a szervo kormány, és a tárcsafékek, és természetesen a bukócső. Egy fiatalabb évjáratú motor került bele, és a gumikat cseréltük le. Nagyon szeretem,én mindig is Uaz-t akartam. Egy ideig még biztos ez marad.

3. Ki ül a „jobb egyben/bal egyben”?
A navigátorom Habon László. Ez a kapcsolat egy régi barátságból indult, vele kezdtük el ezt az egészet. Egyszer megkérdeztem lenne-e kedve mellém beülni egy versenyen. Természetesen azonnal igent mondott, és ott is ragadt a navigátori székben.

4. Milyen kategóriában versenyzel, és készülsz-e válltani valamilyen irányban?
Mi a Bács Trophy bajnokságban versenyzünk, a normál nagy kategóriában. Ehhez a kategóriához építjük az autót is. Nem tervezzük a kategória váltást, még egyenlőre jól érezzük magunkat itt. A profi kategória még egy kicsit erősnek tűnik, mind technikailag, mind anyagilag. Nekünk nem a legfontosabb cél egy jó helyezés elérése, inkább a hangulat és „offroad érzés”miatt csináljuk.

6. Eddigi legjobb eredményeid?
2009 Bács Trophy Normál Nagy Kat. Bajnokai lettünk. Ez kicsit ellentmond az előzőeknek, de ez most így sikerült))

5. Mit vársz ettől az évtől?Tervek?Fejlesztések?
Természetesen a címvédés a cél, ami valószínűleg nehezebb lesz mint a megszerzése. A másik nagy cél, hogy az idén végre szeretnénk futamot is nyerni, mivel elég furcsa módon, a bajnoki címet úgy sikerült elhódítanunk, hogy egy futamot sem sikerült megnyernünk. Szét szeretnénk nézni a dobogó tetejéről is…

7. Meddig szeretnéd folytatni ezt a sportot?
Ez a hobby marad amíg csak bírjuk erővel. Nem is gondolkozom másban.

További sok sikert kívánunk:

Lejegyezte: --Aticar--
Bács Trophy Team 2010-01-25